|
|
|
|
Üdvözöljük a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság Web-rendszerében!
| E-mail: mldt@doki.net br> br>Az MLDT 55. Nagygyűlés körlevele Közismert, hogy 2010-ben Pécs Európa egyik kulturális fővárosa, több száz hazai és nemzetközi kulturális rendezvény házigazdája. A szokottnál is nagyobb megtiszteltetés – és nehezebb feladat – ebben az évben szakmai kongresszust szervezni városunkban. Egyformán megtiszteltetés az 1367-ben alapított egyetemnek, az ország legrégebbi laboratóriumi tanszékének és a kongresszus elnökének is, hogy az MLDT éppen ebben a jeles évben választotta nagygyűlése helyszínéül Pécset. Vezető hazai és nemzetközi klinikus és laboratóriumi szakemberek részvételével a rendezvény 8 fő szimpóziumán áttekintjük a laboratóriumi medicina fejlődésének jelentősebb állomásait, szót ejtünk a szakemberképzés teljes vertikumáról. Időpont: 2010. augusztus 26-28. Helyszín: Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, 7624 Pécs, Szigeti út 12.A kongresszus akkreditált továbbképzésnek minősül. Társaságunk történetében először – a vezetőség döntésének megfelelően – kizárólagosan angol nyelven írt összefoglalókat fogadunk el. Az előadásokat, posztereket azonban a kongresszuson természetesen magyarul kell majd bemutatni. További információkért tekintse meg a részletes tájékoztatót >>A rendezvény web-oldala >> INFORMÁCIÓ A HATÁRON TÚL ÉLŐ MAGYAR LABOROSOK SZÁMÁRA>> Az MLDT 55. Nagygyűlés programjának tervezete >>
A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság valamennyi tagjának biztosított felhasználó nevet/jelszót a www.mldt.hu Web-rendszer használatához! Minden tag postán megkapja felhasználó nevét, jelszavát! Amennyiben nem kapta meg bejelentkezési adatait, kérjük írjon a következő e-mail címre: support@mldt.hu
Laboratóriumok akkreditációs felkészülését támogató hasznos információforrások linkgyűjteményeelérhető ide kattintva. | | Fontos: Nem regisztrált felhasználóink bejelentkezés nélkül is megtekinthetnek minden publikus információt. Amennyiben Ön orvos, egészségügyi vagy a szakterület iránt érdeklődő szakember, és a szakmai információkat is meg szeretné tekinteni, kérjük töltse ki a [ regisztrációs űrlapot ]! |
| • 2010.07.15. - Gratulálunk: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dr. Kovács L. Gábor intézetvezető egyetemi tanárt (Pécsi Tudományegyetem), címzetes egyetemi tanárt (Szegedi... | | |
| • 2010.07.12. - Semmelweis Ignác születésének 192. évfordulója alkalmából a Nemzeti Erőforrás Miniszter Díszoklevele elismerésben részesült Dr. Pusztay Valéria, a pápai... | | |
• 2010.03.10. - 2010. március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából Dr. Székley Tamás miniszter ma állami kitüntetéseket és szakmai elismeréseket adott át.
A Magyar Köztársasági... | | |
| További hírekért kattintson a [ Hírek ] gombra! |
| Legfrissebb publikus dokumentumaink | Dokumentum címe és megtekintése
(új ablakban: a kis ikonra kattintva,
ezen az oldalon: a nevére kattintva)
| | Típusa (a file kiterjesztése) | | Publikálás dátuma | | Méret / Letöltési idő (56.6K) | | | A laboratóriumi diagnosztika alapjai. Kódszáma: 00062. Továbbképző tanfolyam rezidensek és PhD hallgatók számára. Időpont: 2010. augusztus 30 - szeptember 03. | |  | pdf |
| | 2010.07.16. | | 0,03 Mb / 0:05 | | | | | Gratulálunk: A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Dr. Kovács L. Gábor professzort az MTA rendes taggá választotta. | |  | pdf |
| | 2010.07.15. | | 0,017 Mb / 0:03 | | | | | Az MLDT 55. Nagygyűlés programjának tervezete | |  | pdf |
| | 2010.06.24. | | 0,534 Mb / 1:19 | | | | További dokumentumokért kattintson a [ Dokumentumok ] gombra! |
| Web-tartalom statisztika | | A Web-rendszerben található szakmai protokoll-dokumentumok száma | 0 | | Publikus dokumentum fájlok (doc, pdf, video, stb.) száma | 211 | | Csak regisztrált tagok számára elérhető dokumentum fájlok: | 22 | | A Web-rendszerben található "hírek" száma | 4 | | A Web-rendszerben található "linkek" száma | 14 |
| doki.NET háttér-rendszert használó más Társaságok legfrissebb hírei | • 2010.07.28. - Prof. Kiss János temetése 2010. augusztus 6-án, pénteken 14 órakor lesz a Rákoskeresztúri Köztemetőben.
>> Magyar Sebész Társaság hírei | • 2010.07.28. - A HM Állami Egészségügyi Központ Endokrin Szakprofil nevében szeretettel meghívjuk a HYPOPHYSIS – NEUROENDOKRIN DAGANATOK című szimpóziumra, amely 2010.... >> Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság hírei | • 2010.07.29. - A 29/2010. (V. 12.) EüM. rendelet módosította a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló 13/1992. (VI. 26.) NM rendeletet.... >> Magyar Diabetes Társaság hírei | | • 2010.07.29. - DEOEC Sugárterápiai Tanszék
gazdasági ügyintéző munkakört hirdet.
A közalkalmazotti jogviszony... >> Orvos- és Egészségtudományi Centrum (OEC) hírei | | • 2010.07.30. - Tisztelt Hölgyem, Uram!
Az EL | AWAY projekt egy civil kezdeményezés, mely bekerült ugyan a Pécs2010 Európa Kulturális... >> Magyar Orvosi Kamara hírei | | További társaságok hírei: [ bővebb válogatás ] |
|
| Help | | Fontos: Nem regisztrált felhasználóink bejelentkezés nélkül is megtekinthetnek minden publikus információt. Amennyiben Ön orvos, egészségügyi vagy a szakterület iránt érdeklődő szakember, és a szakmai információkat is meg szeretné tekinteni, kérjük töltse ki a [ regisztrációs űrlapot ]! | | Amennyiben már regisztrált tag, de elfelejtette felhasználói nevét vagy jelszavát, írja be az alábbi mezőbe a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság rendszerében nyilvántartott e-mail címét, és a rendszer máris küldi Önnek az emlékeztető e-mailt. | | | További, kapcsolódó információkért [ kattintson ide ]. |
|
|
|
A Web-rendszerben található információk szolgáltatása és gyűjtése a magyar média és adatvédelmi törvények előírásait figyelembe véve történik. A Web-rendszer teljes tartalmára minden jogot fenntartunk!
Copyright © 2010 Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság Internet rendszerének szerkesztősége.

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság MLDTTitkárság: +36 (94) 515501 E-mail: mldt@doki.net | Háttér Portál:
 [ www.doki.NET ] |
|
|
|