Barcs István, a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház Mikrobiológiai Laboratóriumának vezetője a saját, de számos más hazai kórházban függetlenül, vagy a Központi Laboratórium részlegeként működő mikrobiológiai (bakteriológiai) laboratórium aktuális problémáját veti fel és kritizálja a különböző időpontokban megjelent, a mikrobiológiai laboratóriumok minimum feltételeit tartalmazó rendeletben foglaltakat (12/1997 NM és a 21/1998 NM rendelet megfelelő mellékletei).
A mai magyar orvosi mikrobiológiai laboratóriumi hálózat számos problémát örökölt a múltból. Amikor a 60-as években az akkori lehetőségekhez képest legstandardabb módszereket alkalmazó, KÖJÁL hálózathoz tartozó, járványügyi laboratóriumok regionális klinikai mikrobiológiai laboratóriumokként kezdtek működni számos kórházi laboratóriumban megszűnt a bakteriológiai részleg, vagy mindössze egy igen szűk spektrumon működő kis egység maradt meg (vizelet, torokváladék feldolgozása, esetleg egyéb vizsgálati anyagok leoltása, illetve tárolása, a regionális KÖJÁL laboratóriumba való szállítás megszervezése volt a feladat). Ma már tudjuk, hogy a kórházi laboratóriumok mikrobiológiai részlegeinek ilyen módon történő elsorvasztása hiba volt. Így alakult ki a bakteriológiai laboratóriumok kategória beosztása, (a kórházi laboratóriumok csak egy alap szinten működő bakteriológiai részlege nem kerülhetett azonos kategóriába a járványügyi enterális és klinikai bakteriológiát is végző KÖJÁL laboratóriummal). A laboratóriumok kategóriába sorolása a jóval kisebb számú virológiai és parazitológiai laboratóriumok esetében kényszerszerűen, a bakteriológiai laboratóriumok példájára, szintén megtörtént.
A ma hazánkban működő klinikai mikrobiológiai laboratóriumok ezen kategóriákba történő besorolása számos ismert ellentmondást eredményez. Tartozhat egy laboratórium a bakteriológiai tevékenysége alapján II. kategóriába, de csak I. kategóriába a virológiai és/vagy parazitológiai tevékenysége alapján. A klinikai mikrobiológia igen széles spektrumán (beleértve a molekuláris technikákat is), magas szinten dolgozó laboratórium sohasem érheti el a III. kategóriába történő besorolást, mert nem végez (végezhet) járványügyi bakteriológiai tevékenységet. Ugyanakkor III. kategóriába sorolt laboratóriumokban anyagi okok, a szakember ellátottság alacsony színvonala, sokszor az ott dolgozók érdektelensége miatt nem kerülnek bevezetésre olyan új diagnosztikus módszerek, melyek más, alacsonyabb besorolású laboratóriumban folynak és melyek a betegellátás színvonalának emelése miatt szükségesek lennének. Az orvosi mikrobiológiai tevékenységet végző hazai laboratóriumok besorolását, minősítését, komplex tevékenységük alapján, új elvek szerint kellene elvégezni. Ennek megfelelően kellene revideálni a speciálisan profilírozott és a komplex klinikai mikrobiológiai laboratóriumok minimum standardját is.
A világ számos országában a diagnosztikus klinikai mikrobiológiai laboratóriumok tevékenységi körét nem a besorolási kategória határozza meg, hanem a klinikusi igény, a laboratórium és munkatársainak felkészültsége és akarata az igényelt diagnosztikai paletta bevezetésére. Különösen igaz ez akkor, amikor a diagnosztikát támogató ipar ezen a területen is robbanásszerűen fejlődik.
A klinikum hazai képviselői részéről egyre határozottabban fogalmazódik meg az igény, hogy az infekciózus kórképek evidencián alapuló gyógyítását (evidence based treatment) gyors visszajelzésre képes, a betegágyhoz közel lévő, komplex mikrobiológiai szolgáltatást nyújtó és konzultatív tevékenységre is képes laboratóriumi háttér támogassa. Ez az igény egyértelműen felvetette a kórházi mikrobiológiai laboratóriumok hazai fejlesztésének szükségességét. A kórházon belül a mikrobiológiai részleg működhet teljesen függetlenül az egyéb laboratóriumi egységektől, vagy szoros együttműködésben a klinikai kémiai, hematológiai, hemosztazeológiai, immunológiai laboratóriumi egységekkel. Mindkét esetben megegyezés, műszerezettség kérdése ma már, hogy egyes eredendően mikrobiológiai jellegű, infekciózus kórkép diagnózisát segítő vizsgálat hol zajlik. (Nagykapacitású immunológiai automaták végezhetik a vírusok, paraziták, baktériumok ellen termelődött ellenanyagok, esetleg maguknak az antigének a direkt kimutatását, párhuzamosan a klinikai kémia hagyományos tesztjeivel.) Így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy egy alapvetően klinikai kémiai laboratórium II. kategóriájú virológiai laboratóriumi besorolást kap.
A cél az lenne, hogy a kórházakban működő mikrobiológiai laboratóriumok a kórház profiljához alkalmazkodva minél szélesebb spektrumon végezzenek mikrobiológiai diagnosztikát a szó széles értelmében, magas szakmai színvonalon. Ennek elsődleges feltétele az új szakemberek képzése, a meglévők továbbképzése, a laboratóriumban dolgozók igényessége és a kórházi menedzsment támogatása. Ma már egy laboratóriumot nem az minősít, hogy kórházban, vagy az országos ÁNTSZ hálózat keretében működik, hanem az, hogy milyen a belső minőségbiztosítási rendszere és milyen eredményesen vesz részt a külső minőségbiztosítási körkísérletekben.
Természetesen fontos, hogy a működő mikrobiológiai diagnosztikai laboratóriumok rendelkezzenek azokkal a tárgyi és személyi feltételekkel, melyek biztosítják az ott végzett diagnosztikus munka korszerű feltételeit. A minimum standardok felállításánál azonban figyelemmel kellene lenni a kórházi laboratóriumok speciális helyzetére, az alkalmazott technikák, a vizsgálati mintaszám, a vizsgálatok összetétele alapján kellene a reális személyi és műszerezettségi minimum standardot felállítani a komplex, sokszor igen sokirányú mikrobiológiai diagnosztika végzésére képes kórházi laboratóriumok számára.
Prof. Dr. Nagy Erzsébet az orvostudományok doktora a SZOTE Központi Klinikai Mikrobiológiai Laboratórium vezetője az MLDT Mikrobiológiai Szakmai Bizottsága vezetője
* Levélcím: Prof. Dr. Nagy
Erzsébet
SZOTE Központi Klinikai Mikrobiológiai Laboratórium
Szeged