Ahogy egyre szélesebb körben kerülnek alkalmazásra a nagy tudású vérgázmeghatározó készülékek, úgy válik napi rutinná a vérgázanalízis. A vérmintát legtöbb helyen már nővér veszi, ők végzik a minta transzportját és meghatározását, a készüléket is maguk kezelik. A kapott eredmény értékelése komplex orvosi feladat, hiszen számos vitális paraméterről nyújt gyors információt.
A nagy tudású készülékektől elvárható, hogy az alap vérgázparamétereken túl (pH, pCO2, pO2 (parciális nyomás)) egyéb paramétereket is meg tudjon határozni (tHgb, sO2 (szaturáció), CO Hgb, met.Hgb, rHgb (redukált haemoglobin), elektrolitok, cukor, laktát). Ehhez jönnek még a kalkulált paraméterek: hagyományosakból a HCO3, ABE (actuális bázis felesleg), SBC (standard bikarbonát), szöveti oxigenizációs paraméterek közül pedig a P50, DO2, (oxigénszállítás) VO2 (oxigén felhasználás), RI (respirációs index), stb.
A korszerű méréstechnikával gyors és pontos eredmény kapható, a rendszeres egy- és kétpontos kalibráció megbízható működést biztosít. Elmondható tehát, hogy a vérgázmeghatározás új lendületet kapott, és az (intenzív) osztályok elengedhetetlen diagnosztikus eszközévé lett.
Sajnálatos tény viszont, hogy a laboratóriumi diagnosztika egyéb módszereivel összehasonlítva sokszor pontatlan az eredmény, így téves döntésekhez illetve a módszer nem megfelelő értékeléséhez vezethet (point of care).
A téves eredmények több tényezőre vezethetők vissza. A készülékek pontossága csak a rendszeres gondozással biztosítható, mely jelenleg csak részben automatizált, számos tesztet, tisztítást, gondozást a kezelőszemélyzetnek kell végeznie. Sok helyen erre nincs külön személyzet, nem is a labor végzi, hanem az osztályról egy orvos vagy nővér feladata a gép "karbantartása". Ez talán nem a legkedvezőbb megoldás, a validálás sem megoldott, mégis a pontatlan eredmények javarészt nem ilyen hibákból adódnak.
Az eredmények értékelése az orvos szaktudásán múlik, mely megfelelő oktatással biztosítható.
A vérgázmeghatározás menetében a preanalitikai fázis rejtegeti a legnagyobb bizonytalanságot, és ez a legkevésbé kontrolált.
A következőkben az irodalomból és saját méréseinkből nyert tapasztalataink alapján mutatjuk be a vérgázmeghatározás kapcsán leggyakrabban előforduló preanalitikai hibákat és azoknak az eredményeket befolyásoló hatásait.
Mint minden laborvizsgálatnak, a vérgáz vételének is megvan az idikációs köre. Vaktában vett minta eredményeit önmagukban kezelni veszélyes, és tilos. Az eredmények csak a beteg és betegség ismeretében adnak információt. Mások a vérgáz normálértékei különböző betegségekben, így csak a beteg vizsgálatával együtt informatív egy lelet.
A vérgázvizsgálat menetét meg kell tervezni, hogy a legrövidebb ideig tároljuk a mintát. A korszerű vérgázanalizátorok monitorán látható, hogy a gép mikorra tervezi a legközelebbi kalibrációt. A mintavétel időpontját úgy kell megválasztani, hogy az a kalibrációval ne ütközzön. Amennyiben sürgős vizsgálatról van szó, akkor a kalibrációt meg lehet szakítani a vizsgálat érdekében.
A beteg állapota szintén nagyon fontos tényező. Csak steady state állapotban lévő beteg levett mintája lesz reprezentatív a beteg állapotára. Ez azt jelenti, hogy a beteg a mintavétel ideje előtt legalább öt perce nyugalomban legyen, ha pedig lélegeztetve van, akkor a gépen légzési paraméterek minimum húsz percig ne legyenek állítva.
Sokszor a mintavételtől való félelem is befolyásoló tényező, így a fájdalmat is minimalizálni szükséges.
Általánosságban elmondható, hogy pontos eredményt csak gyári száraz-heparinozott fecskendővel esetleg kapillárissal levett vérből nyerhetünk. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, úgy az elektrolit-kiegyensúlyozott heparin használható, de ilyenkor már bizonyos hibák elkerülhetetlenek.
Heparin használata feltétlenül szükséges még akkor is, ha a mintát azonnal analizáljuk, tekintettel a rögtön kialakuló mikrothrombusokra, mely miatt a minta nem lesz homogén, (ez az eredményeket befolyásolja), másrészt eltömeszeli a vérgázgép járatait.