It has been debated whether autoantibodies are important in the pathogenesis of type 1 diabetes mellitus or whether these are an innocent epiphenomenon. The structural changes in the small vessels include endothelial cell and pericyte damage and thickening of basement membrane. Because the microangiopathy is a relatively frequent complication of type 1 diabetes mellitus and because sera from these patients contain several types of autoantibodies we have studied the incidence and significance of anti-endothelial cell antibodies in serum using indirect immunofluorescence. Anti-endothelial cell antibodies were demonstrated in 17 of 76 serum samples. The titers of anti-endothelial cell antibodies ranged from 1/40 to 1/320. The increases in sera anti-endothelial cell antibodies may be secondary to vascular injury. We conclude that anti-endothelial cell antibodies are a marker of endothelial damage. These antibodies support antibody dependent cellular cytotoxicity in diabetic patients but do not appear to support complement-dependent cytotoxicity. These findings suggest that such mechanisms are not central to the development of vascular injury but may contribute to endothelial damage in diabetic patients. Each major diabetic complication appears to result from a complex pattern of chronic structural modifications that are site-specific and not unique to diabetes mellitus.
A Gyermek Allergológiai Gondozó 235 páciensének szérumából végeztünk allergológiai vizsgálatokat 36 allergén egyidejű meghatározására szolgáló MAST Nutritív és MAST Inhalatív tesztekkel. MAST Nutritív teszttel az esetek /n=59 /95% - nál találtunk O/1 - 4 allergia osztályba tartozó IgG antitestet, ezeknek azonban csak a 35% - a tartozott a 2 - 4 allergia osztályba és csak 18% - a bizonyult klinikailag relevánsnak.
MAST Inhalatív teszttel az esetek /n=193/ 38%-ánál mutattunk ki O/1 - 4 allergia osztályba tartozó IgE antitestet, ezeknek 58% - a tartozott a 2 - 4 allergia osztályba. Elméletileg a nutritív és az inhalatív allergének 40 és 27%-át tudtuk volna kimutatni az általunk eddig alkalmazott Allen-G, IgG NG-12, és Magic Lite LIA tesztekkel, ami arra utal, hogy a MAST tesztek alkalmazása nagymértékű javulást eredményezett az allergológiai diagnosztikában.
A tejfehérje kimutatását három nutritív allergológiai teszttel /Allen - G, IgG - Quick NG - 12, MAST Nutritív/ végeztük el. A tesztek eltérő érzékenységűnek bizonyultak.
Az eredmények alapján diagnosztikus algoritmust ajánlunk a nutritív allergia diagnosztizálására és az általunk alkalmazott allergológiai tesztek leghatékonyabb és leggazdaságosabb felhasználására.
Introduction: The L-arginine: Nitric oxide (NO) pathway (ANOP) can contribute to the pathophysiology of ulcerative colitis (UC) and Crohn's diseases (CD). Widely used in vitro assays measure stable coproducts of NO synthesis and metabolites of NO nitrite and nitrate). The ANOP can also serve as a substrate for peroxynitrite formation. On the other hand alkyl peroxynitrates can be metabolised without producing free radicals, so the reaction of NO with peroxyl radicals is beneficial and NO may inhibit lipid peroxidation (LP).
The aim of the study was to develop a relatively simple, non-invasive method to assess NO end products in body fluids and to investigate the change of the total antioxidant capacity (TAS) of serum in IBD. We compared the NO3/NO2 concentrations with LP parameters.
Patients and methods diagnosis was established according to clinical, endoscopic and pathologic criteria. The CD group consisted of 8 patients and in the UC group were 13 patients. Control groups were also involved in our study. NO3 concentration was measured using Griess reaction after enzymatic conversion of NO3 to NO2 with nitrate reductase (EC 1.6.6.2).. LP was assessed by TAS (RANDOX, Speywood, Wales), which reflects the antioxidant defence as a "mirror image" of LP.
Results NO3 concentration of serum and urine in active CD was 38.2 µM and 1216 µM, respectively. The values of inactive CD were 25.7 µM and 789 µM, respectively. NO3 concentration in serum proved to be significantly (p<0.001) increased compared with control. 18.1 µM. In active and inactive UC NO3 concentration was significantly higher in serum (37.8 µM, 24.2 µM) and urine (1884 µM, 1581 µM) than in control (18.1 µM, 1376 µM). Significantly higher was the increase in the active state. The TAS was lower in both diseases compared to control groups. No difference was found between the two states. TAS and serum NO3 concentrations showed negative correlation (n=.8, r= -0.803, n=13, r= -0.710).
Conclusion serum and urine NO3 level seems to be a useful marker of IBD, values of TAS were not markedly different in the active and inactive state. Further investigation is needed to get more experience in this field. These methods are suitable either for manual use or automated multichannel analysers.
The measurement of serum procalcitonin (PCT) level has been shown to be one of the most specific markers of bacterial sepsis. In our study the sensitive and accurate immunoluminometric assay of BRAHMS Diagnostica was used for procalcitonin testing. We have followed 71 oesophagectomised patients from 1998 in a prospective analytical study. The aim was to evaluate the course of PCT, C-reactive protein (CRP) and microalbuminuria (expressed as urine albumin: creatinin ratio, M:Cr). Serum PCT and CRP levels were determined by immunturbidimetry immediately after surgery, then daily, for three days (t0,t24,t48,t72 hours). M:Cr was measured by immunturbidimetry and colorimetry respectively, before (tP) and after surgery (t0,t6,t24,t48,t72 hours). The patients' clinical progress was monitored by daily Multiple Organ Dysfunction Scores (MODS). Our data were analyzed by Wilcoxon rank sum test. The clinical courses were normal during the first three days as monitored by daily MODS. Serum PCT at t0 was normal, and by t24 it increased significantly and remained elevated. Serum CRP was normal at t~ and was significantly higher at t24-72. Preoperative M:Cr was normal. The t0 levels increased significantly, however the t6 levels returned to normal and remained so. The changes in the inflammatory markers might be considered as a normal response to surgery.
Az immunrendszer szabályozásában a prolaktinnak (PRL) alapvető szerepe van. Ismeretes, hogy mind a csökkent, mind pedig az emelkedett hormon szint egyaránt kóros immunműködést eredményez, jelentősége van az autoimmun megbetegedések, valamint egyes malignomák kialakulásában. Egyes lymphomák esetében is emelkedett prolaktin szint észlelhető.
Munkánk során myeloma multiplexben (MM) vizsgáltuk a szérum prolaktin szint alakulását, egyéb ismert és többször vizsgált prognosztikai faktorral, mint a ß2 -mikroglobulin (ß2--M) és a laktát dehidrogenáz (LDH) együtt.
49 MM-ben szenvedő, valamint 40 kontroll (20 férfi, 20 nő) szérum PRL szintjét határoztuk meg. Vizsgált beteganyagunkban 33 férfi átlagéletkor 57,5 év (41-90 év), és 16 nő átlagéletkor 57.3 év (46-83 év) került. Meghatározásaink eredményeképpen a 49 MM esetből 25 alkatommal (51%) észleltünk a referencia értéket meghaladó szérum PRL szintet, szemben a 40 fő kontroll csoport 1 esetben (2.5%) mért PRL emelkedésével.
A megbetegedés progressziója esetén PRL szérumszint emelkedő tendenciáját tapasztaltuk. A meghatározásokat ABBOTT AxSYM Prolaktin tesztrendszerével végeztük.
A tesztrendszer intraassay precíziója 8.3 +/- 0.23 ng/mL VK = 2.81%, 42.0 +/- 1.37 ng/mL VK = 3.2% és az interassay precíziója 8.3 +/_ 0,16 ng/mL VK = 1.11%, 42.0 +/- 0.45 VK = 1.07.
Eddig eredményeink arra utalnak, hogy a PRL szerepet játszhat a betegség pathogenezisében. Az a tény, hogy a MM esetében viszonylag kevés biokémiai marker áll rendelkezésünkre a prognózis megállapításához, vizsgálataink klinikai alkalmazhatóságát segítheti elő.
A liquor cerebrospinalis citológiai vizsgálata egy lehetőség, hogy bepillantást nyerjünk élőben neuropatológiai folyamatokba. A liquor citodiagnosztikai vizsgálata során a lumbál-, ritkán ciszternapunkcióval vagy spinál-, és kamradrain segítségével nyert liquorból a sejteket szeparáljuk, majd tágylemezre juttatjuk és megfestjük. A sejtszeparálás modern eszköze a citocentrifuga, kis mennyiségű vizsgálati anyagból szimultán több preparátum készíthető, hatásfoka jobb, mint a Sayk ülepítőkamráé. A preparátumok mikroszkópos vizsgálatakor az egyes sejteket, illetve az általuk alkotott sejtképet elemezzük, s ezt használjuk fel a klinikai diagnózis megállapításához. A központi idegrendszer gyulladásos kórképeiben, demyelinisatios betegségeiben, subarachnoidalis vérzésre utaló anamnézisnél, ha a CT negatív, a liquor cerebrospinalisban előforduló sejteket, sejtképeket rutinszerűen vizsgáljuk. Fontos, hogy a sejtkép értékelése a kórelőzmény, a beteg tünetei és vizsgálati eredményei ismeretében történjék. Néhány sejtpreparátum bemutatásával szeretnénk érzékeltetni a liquorcitológiai vizsgálatok jelentőségét gyulladásos idegrendszeri megbetegedéseknél.
Az analitikai változók kontrollja magában foglalja az analitikai módszer, a standardizációs és a kalibrációs eljárások, a kritikus készülékek és anyagok monitorozását. A külső minőségellenőrzési program értékelése lehetőséget biztosít a laboratórium teljesítményének más laboratóriumok eredményeihez való viszonyításához. Továbbá a külső minőségellenőrzési programban való részvétel segítséget nyújt a hosszú távú pontosság és precizitás fenntartásában. Mindezen "klasszikus" paramétereken túl poszterünkben bemutatjuk az elmúlt másfél év során immunkémiai laboratóriumunkban ugyanazon módszerrel, de két analizátoron végzett pajzsmirigy vizsgálatok belső kontroll eredményeinek, valamint a készülékre és módszerre jellemző "érzékenyített" variációs koefficiens értékek alakulását az idő függvényében. Ezen eredmények értékelése segít az adott vizsgálat és módszer jellemzőinek napi kiértékelésében, másokkal történő összehasonlításában és esetleg egy új módszerre való áttérésben is. Valamennyi minőségi paraméter együttes felhasználása nem elhanyagolható tényezője lehet az adott analizátor validált munkára történő felkészítésének, felkészültségének objektív megítélésében is.
A T helper sejtek dipeptidil-peptidáz IV (DPP IV) aktivitása a limfocita populáció funkcionális állapotát tükrözi. Az enzimet a CD26 antigénnel azonosították. Wistar törzsből származó intakt és mellékvese irtott hím és nőstény állatokból preparált T-limfocitákban vizsgáltuk hormonokkal, és opiátokkal kiváltott enzimaktivitás változást. A méréshez ProPro-4 nitroanilid szubsztrátot használtunk. Mellékveseirtott állatokban az ACTH kezelés nem befolyásolta, míg a fájdalom inger, az emocionális stressz és a dexamethason kezelés emelte az enzim aktivitását. Az opiátok (morfin, D-Met2-Pro5-enkephalinamid) dózisfüggő enzimaktivitás emelkedést okoztak, ami opiát antagonista (Naloxon) előkezelés hatására kivédhető.
Az eredmények, valamint a korábbi vizsgálatok arra utalnak, hogy a limfocita CD26 aktivációs antigén, vagyis a dipeptidil-peptidáz N enzim működése hormonokkal és opiátokkal módosítható.
Krónikus urémiás betegekben paradox módon immundeficiencia és a szisztémás védekező rendszer sejtjeinek állandó aktiváltsága együtt figyelhető meg. A meglévő immunstimulációt a dialízis kezelési módok - különösen a hemodialízis kezelés - tovább fokozza.
Célkitűzés: munkánkban választ keresünk arra, hogy CHD betegekben az immunrendszer aktiváltsági állapota tesztelhető-e az 1L-6 és akut fázis proteinek szintjével. Meghatároztuk ezért 100 krónikus hemodialízissel kezelt beteg IL-6, CRP, fibrinogén és béta-2 mikroglobulin értékeit.
Módszerek: az IL-6, és béta-2 mikroglobulint ELISA módszerrel, a CRP és fibrinogén (antigén) szinteket Turbox nefelométerrel vizsgáltuk.
Eredmények: a referens értékhez képest mérsékelt emelkedést találtunk mind a négy fehérje frakcióban: IL-6: 8,9 pg/ml (0-3,14), fibrinogén: 5,5 g/l (3-6, CRP: 22,7 mg/l (-10), béta 2 mikroglobulin: 34,4 mg/l (-3,5), mely emelkedés a CHD programban eltöltött idővel mutatott összefüggést. Az IL-6, CRP és fibrinogén szintek gyenge korrelációt mutattak (r-0,380-0,393-0,463), míg a béta 2 mikroglobulin korrelációja egyik fehérjével sem mutatható ki.
Összefoglalás: eredményeink szerint a CHD betegekben az immunszisztéma aktiválódása kevéssé nyilvánul meg az akut fázis fehérjék szintjén, mechanizmusa valószínűleg inkább a sejtes rendszer aktiválódásában keresendő.
A XIII-as faktor (FXIII) egy protranszglutamináz, mely aktiválódás után a fibrinháló stabilizálásával a véralvadás utolsó szakaszában vesz részt. Szerepet játszik ezen kívül a károsodott szövetek sebgyógyulásában is.
A szervezetben a FXIII két formában létezik: a plazmában A és B alegységekből felépülő heterotetramer (A2B2); a thrombocitákban, monocitákban és makrofágokban a B alegység hiányzik, a FXIII két potenciálisan aktív A alegységből épül fel (A2). A FXIII jelentős szerepet tölthet be a tüdőben lezajló szöveti újraképződésben is. Krónikus tüdőbeteg gyermekek bronchoalveoláris mosófolyadékában (n=33) határoztuk meg a FXIII két formájának koncentrációját. A meghatározásokat általunk kifejlesztett, az egyes formákra specifikus ELISA módszerekkel végeztük sejtmentes mosófolyadékból. Kontrollként 16 nem gyulladásos betegség miatt vizsgált beteg mosófolyadékát használtuk.
A kontroll mintákban alacsony FXIII A2 koncentrációt (4,33±3,2 µg/L) mértünk, a FXIII A2B2 nem volt jelen. A FXIII A2 koncentrációja az elhalt monociták számával jó korrelációt mutatott (r=0,718).
A krónikus tüdőbetegek mosófolyadékában jelentősen emelkedett FXIII A2 szintet (26,5±17,8 µg/L) és plazma eredetű FXIII A2B2 (12,55µ11,2 µg/L) jelenlétét mutattuk ki látható vérzés nélkül. A FXIII koncentrációja jól tükrözte a gyulladásos folyamat súlyosságát, de nem mutatott korrelációt az elhalt monociták számával.
A FXIII különböző formáinak meghatározása a tüdőben lezajló progresszív gyulladásos folyamatok súlyosságának megítélésében diagnosztikus értékű lehet.
A karotinoid/retinoid anyagcsere terén, ezen vegyületek cytoprotektív, immunstimulatív és antitumor hatása miatt világszerte intenzív kutatások folynak. A házinyúl speciális táplálkozása és karotinoid/retinoid anyagcseréje módot ad alapkutatási célok megvalósítása mellett bizonyos módszertani feladatok kimunkálására is.
Egy sajátos mechanizmus útján nyúlban a táplálóanyagokban gazdag vakbéltartalom elkülönítve ürül a valódi bélsártól, amelynek elfogyasztása, a caecotrophia, emésztés-élettanilag szükséges folyamat. A caecotroph ily módon történő újrafelvétele a takarmány táplálóanyagainak jobb kihasználását teszi lehetővé, feltehetőleg csökkentve számos vitamin, ezen belül a retinoidok étrendi szükségletét.
Ennek tanulmányozása érdekében az állatokat megakadályoztuk a caecotrophia gyakorlásában, majd az elkülönítetten gyűjtött lágy és kemény bélsár mintákban, ill. a májban és a vesékben a vérplazma retinoid profil analízisére kifejlesztett metodika módosításával meghatároztuk a retinoid tartalmat. A minták karotinoid profiljának (ß-karotin, kanta-, kripto- és zeaxantin) HPLC analízisét ugyancsak egy korábban a SZIE-MKK-ÁÉET Tanszékén bevezetett módszer fejlesztésével végeztük el.
A caecotrophia megakadályozása következtében a vérplazma retinoid értékeinek szignifikáns mértékű csökkenését tapasztaltuk (retinil-palmitát P<0.01; retinol P<0,001). A fő retinoid raktárnak számító szervek retinoid koncentrációjában a gallérok felhelyezése nem okozott statisztikailag alátámasztható változást. A lágy bélsár gyűjtésével igen jelentős mennyiségű retinoid esetleges újrahasznosításától fosztottuk meg az állatokat. A nyulak karotin anyagcseréjére jellemző sajátosságuknak megfelelően a kereskedelmi táp etetése esetén raktározott karotinoidot nem tudtunk kimutatni szervezetükben.
A kutatások elvégzését az OTKA F030043 pályázat keretében támogatta.