A "ritka kórképek" fogalmát, mint igen heterogen, de bizonyos szempontból egységesen kezelendő csoportot 1983-ban az amerikai "Orphan Drug Act" használta először. Kialakítását az indokolta, hogy ezen kórképek legtöbbjében a gyógyszerkifejlesztés drága, s nem rentábilis, így egyéb szabályozókkal kell kutatásukat ösztönözni. Az Egyesült Államokban és az Európai Közösségben a ritka kórképek mintegy 40 millió embert érintenek, s ez az összmegbetegedések 10-15%-át teszi ki, tehát jelentős szociális és gazdasági gondot jelentenek. Az egyes kórképek gyakorisága a migrációs szokások szerint is változhat.
A felismerés, hogy ezen betegségek különleges diagnosztikai és terápiás algoritmust, gondolkodásmódot igényelnek, több vezető európai intézményben megvalósult, így a Mario Negri Institute-ban, Oxfordban vagy önálló vagy egy nagyobb intézeten belüli, de jól körülhatárolt egység végzi a ritka kórképekben szenvedők gondozását. A betegségek jelentős része örökletes, így gondozásuk a családtagokra is kiterjed és különösen tartós, érzékeny bánásmódot követel meg.
A betegellátási, gazdaságossági kérdéseken túlmenően a graduális, de méginkább a postgraduális oktatás szempontjából is előnyös a ritka kórképben szenvedők egységes szemlélete, mivel olyan betegpopulációt jelentenek, amely oktatási feladatokban éppen a tartós, gondozási jellegű orvos-beteg kapcsolatnak köszönhetően aktívan működik együtt.
A betegek ellátásának sarkalatos pontja a megfelelő információ (új, esetleg kísérleti stádiumban levő kezelési eljárások, újabb diagnosztikai, szűrési lehetőségek), ezért ilyen hálózatok már létrejöttek (NORD, EuNetWork), ill. ezek kialakítása folyamatban van. A hagyományos orvosi társaságokon túlmenően teret kapnak az orvos-beteg vegyes társaságok, egyesületek.
A laboratóriumi vizsgálatok koncentrálása a nagy anyagi vonzat és a kevés tapasztalatszerzési lehetőség miatt elengedhetetlen. A ritka kórképek egységes és hatékony diagnosztizálása, terápiája talán minden más ágnál szorosabban követeli meg a klinikai és a laboratóriumi szakember - természetesen a gyermekgyógyászati, szemészeti és más társszakmákkal való mindennapos, szoros együttműködését.
Szerző a Debreceni Egyetem II. Belklinikája és Klinikai Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézete ilyen irányú kezdeményezéséről, a nemzetközi tapasztalatokról ad számot, ill. néhány esetismertetéssel támasztja alá a ritka kórkép önálló fogalmának létjogosultságát.
A porphyria cutanea tarda (PCT) klinikai szempontból a szervezetben, kórosan felszaporodott porphyrinek fényérzékenyítő hatására, fototoxikus reakciók eredményeként, a napfénynek kitett bőrfelületeken kialakuló vesiculo-bullosus elváltozásokkal, a hám fokozott sérülékenységével, valamint ezek következményes tüneteivel jellemezhetők. A PCT kialakulásának alapvető oka: az uroporphyrinogen-decarboxylase (UD) aktivitásának csökkenése a májban. UD károsodás mind örökletes, mind szerzett módon bekövetkezhet. A klinikailag tünetes PCT minden esetben (az autosomalis dominans módon öröklött UD géndefektusok esetében is) rendszerint több egyidejű, hosszan tartó, májkárosító tényező hatására jön létre. Precipitáló tényezők lehetnek: intoxikációk (pl.: alkohol, bizonyos vegyszerek), ösztrogén, infekciók (pl. vírus-hepatitisek), vasterhelés (pl.: herediter haemochromatosis). A PCT-re jellemző porphyrin-ürítési kép olyan változások eredményeként alakul ki, amelyek komplex módon károsítják mind az UD-t, mind az UD szubsztrátját és a dekarboxiláció átmeneti termékeit, mind pedig a közeget. A porphyrin megoszlási kép némiképp tükrözi a patogenezisben szerepet játszó mechanizmusokat. A diagnosztizálás és a betegek gondozása érdekében végzett vizsgálatok a fenti szempontoknak kell, hogy megfeleljenek.
Egy két hónapos fiú csecsemő haemorrhagiás diathesis irányú kivizsgálását subduralis haematoma és vaccinációt követő vérzések miatt végeztük el. A protrombin, (76.5/9.7sec) és APTI idők (102/33.2 sec) korrigábilis megnyúlásának hátterében izolált V-ös faktor (FV) aktivitás (<1.44%) és antigénszint (<1.56%) csökkenés volt igazolható. A genetikai rendellenesség felderítésére perifériás leukocitákból genomiális DNS izolálását követően a F5 gén mind a 25 exonját introni primerekkel amplifikáltuk, majd BigDye Terminátor Kittel (Applied Biosystems) ABI PRISM 310 Automata DNS Szekvenátorral (Applied Biosystems) direkt szekvenáltuk, A kódoló régiók szakvenálása során a 13-as exonban 1 bázis (timin) deléciója és a 16-os exonban egy bázis (guanin) inzerciója igazolódott. A vizsgált csecsemőnél mindkét mutáció heterozigóta formában volt kimutatható, melyek az olvasási keret eltolódásán keresztül új korai stop kodon kialakulásához vezettek a 930 és a 1776 kodonokban. A szülők vizsgálata során az apánál a 13-as exon, míg az anyánál a 16-os exon mutációja volt heterozigóta formában igazolható. Mindkét mutáció elméletileg a FV könnyű lánc régióját nem tartalmazó un. trunkált FV fehérje szintézisét eredményezi. A könnyű és nehéz lánc specifikus ELISA tesztekkel a FV molekula könnyű lánca a probandnál egyáltalán nem, míg a nehéz lánc is csak nagyon kis mennyiségben volt detektálható, ami a trunkált FV molekula esetleges instabilitásával és korai degradációjával magyarázható.
Az A típusú öröklődő vérzékenységet (haemophilia A, HA) a VIII. alvadási fehérje defektusa okozza. A monogénes, nemhez kötött öröklésmenetű betegség gyakorisága 1/5000 fiúgyermek. Magyarországon mintegy 650 HA-ban szenvedő beteget tartanak nyilván. A VIII. faktor gén az X kromoszóma hosszú karjának (Xq28) 186 kb-nyi telomerikus szakaszán található. A súlyos (VIII. faktor szint <1%) HA-betegek 37-57%-ában kimutatható 22. intron-inverzió kivételével a génen nem ismert mutációs predilekciós hely. A 22. intron inverzió kimutatása direkt mutációanalízist tesz lehetővé mind a betegeknél, mind a hordozóknál. 59 egymással rokoni kapcsolatban nem álló súlyos HA-ban szenvedő betegnél ill. obligát hordozónál végeztük el az inverzió-kimutatást Southern blotting technikával. 27 (46%) esetben nem találtunk inverziót, 32 esetben észleltünk kóros mintázatot, ebből 25 (78%) disztális, 5 (16%) proximális típusú és 2 atípusos kóros mintázatot találtunk. A ritka atípusos mintázat hátterében az egyik esetben nem inverzió, hanem egy restrikciós hasítási hely polimorfizmus állt. A vizsgált 59 esetből 34 esetben volt szükség carrier-diagnosztikára, ebből 20 családban mutattunk ki inverziót. Az inverzió-pozitív családok 12 nő-tagjánál zártuk ki a hordozói státuszt, 8 esetben pedig carrier-statust véleményeztünk. A diagnosztizált 8 hordozónál és további 10 obligát carriernél a Southern blotting technika segítségével megbízható direkt mutációanalízis végezhető prenatális vizsgálat igénye esetén.